Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fedőneve: Emese néni

2012.06.29

Emese. Fedőneve: Emese néni. Született: Szénásy Emese. Teljes neve: Faragóné Szénásy Emese. Még teljesebb, csak így: Emese.

szen-emese.blogspot.hu/2012/06/emese.html


Egy évvel ezelőtt a Könyvhéten találkoztunk, Pesten, a Vörösmarty téren. Dedikálni mentünk, és mások is dedikáltak, ez egy ilyen helyzet, ülnek az írók, költők a placcon, méregetik őket az emberek, néhányan odalépnek hozzájuk, szóba elegyednek, de többnyire kirakat az egész. Ilyenkor nem is tudom, ki érzi rosszabbul magát, a mustráló vagy a mustrált. Kányádi Sándor is ott ült. 82 évesen is derűs nyugalommal beszélgetett. "Vannak vidékek gyönyörű / tájak ahol a keserű / számban édessé ízesül / vannak vidékek legbelül / szavak sarjadnak rétjein" - bizonyára innen a derű. Nem zavarta, hogy nem megy oda hozzá éppen senki. Hogy nem megyünk oda hozzá. Persze, siettünk.


Emese odalépett volna. Első erdélyi kirándulásunkon Kolozsvárott felhívta őt telefonon az utcáról. Kányádi Sándor pedig felhívott minket a lakására, ott szorongtunk, fél osztálynyi 17 éves kamasz, és a költő rántottát sütött nekünk, mással nem tudott hirtelen megkínálni. Aztán velünk tartott, elvezetett minket a Házsongárdi temetőbe, mesélt, ki hol nyugszik, megmutatta azt is, Szilágyi Domokos hol lett öngyilkos, hol találták meg, avarral betakarva.

szen-emese.blogspot.hu/2012/06/nezegetem-kepeket.html

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.