Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lét-Ige

2009.01.03

Kép 

 

Lét-Ige

 

Miklya Zsolt versei

 

 

 

 

Parakletos Könyvesház 1999

 

  

Első verskötetem, ami „felnőttverseimet” tartalmazza. Nehezen született meg, évtizedekig hordtam magamban egy rejtőzködő versvilágot, ami időről időre felszínre bukkant. A kötet részben ebből a kamaszkor óta keletkezett termésből válogat, másrészt az újra megindult versforrás anyagából. Talán innen még e versvilág naivitása, ugyanakkor a megajándékozottak öröme, a költői öntudat újraéledése.

 

„Az emberi lélek honvágya az Örök Haza után – a legtömörebben így jellemezhetnénk Miklya Zsolt költői világát. A Lét-Ige verseinek írója érezhetően megszenvedett tartalomért, formáért egyaránt. De ez a szenvedés itt nem önmagába zárkózó individuális lírát teremtett, ahogy az a modernségben oly gyakran megesik, hanem missziói lelkületű vallásos költészetet. Miklya Zsolt minden szót úgy ír le, hogy tudja, a legutolsó kiejtett hangért is a Teremtőnek tartozik elszámolással. Innen írásainak szokatlan komolysága, etikai mélysége, bibliás patinája” – írja Győri L. János a kötet bevezető soraiban.

 

 

Részletek:

 

Hídon

 

Fölöttem őrjöngő messzeség,

alattam didergő félelem.

Nem lenne túl nagy veszteség…

S a híd most megremeg velem.

 

Budapesten 1979 nyarán

 

   

Kóbor-ének

 

Maholnap el kell mennem,

mint elmentem eddig is mindenhonnan,

ahol már érezhettem volna otthonom.

 

Szűken mértem a bort,

mit mérne talán bővebben vígabb barát.

 

Álmomban összedőlt a ház,

tégláit azóta rugdosom.

 

Medremben sötét homok,

bűneim hordaléka.

 

Hódmezővásárhelyen 1979-1980 éveiben

 

  

Sziklakövön

 

Sima

sziklakövön mászom.

Keresem,

kutatom,

míg megtalálom a rést,

a hajszálrepedést,

hova

gyökeret ereszthetek végre,

s kiteregethetem a fényre,

bűntől remegő

virágaimat.

 

1980

 

 

Vezeklő monológja

 

Féregnyi lét.

Fér-e belém a megváltásból?

Félelem lakja helyét.

Félek, mert fél vagyok,

mert félig élek…

Elemek között,

megvalósulatlan ígéret.

Ki itthagyott,

hetedíziglen büntet.

Hetedik íz vagyok:

fél ember,

fél elem…

Nem hordok szőrcsuhát,

magamat korbáccsal nem verem,

de minden pillanat,

mely félig élt,

mely elmúlt és jövendő között

nem feszül fel az égre,

minden félig élt pillanat

néma büntetésem.

Hetednapom hallgat.

 

1989

 

 

Tőmondatokban

 

Csontig lesoványodottan.

Velőig szikkadtan.

Vértelen-fehéren.

Érzem a tavasz közeledtét.

Készülődnek a színek.

Túléltem egy arcomat.

Valaki imádkozott értem.

 

Ecsegfalván 1989-ben

 

  

Tekintetedből

 

Tekintetedből iszom a tengert.

A mélység változhatatlan nyugalma

szomjamat oltja.

Szüntelen zümmögő valómat

érintésedben feloldom,

mégis elmégy,

újra itt vagy,

eltűnsz,

felbukkansz megint.

Világot kapok,

vesztek el minden pillanatban.

S ha átcsap fejem felett az idő,

és azaz idegenség árja elragad,

vezeklő aszkétaként,

mormoló imával

hímezem körül lábnyomod.

 

1990

 

  

Kétélű kard

 

                       Zsid 4,12

 

Miként a kard,

hasít belém a szó,

ízekre bont,

így lesz velőig ható,

metsző ajándék

Igéd, Uram.

 

S ahogy a csont válik az inaktól,

éles szikéd megszabadít:

Titkos gondolat,

önző szándék,

minden rejtett mozgatórugó

lelepleződik,

lehullik.

 

Hála tenéked, Mindenható!

 

1995

 

  

Antinómiák

 

Vélekedések. Érvek.

Egymásnak feszülő érvrendszerek.

Bennük az emberi elme

korlátait nem tűrő lázadása.

A másikat kizáró büszkeség.

 

Vélekedések. Érvek.

Egymást kiegészítő érvrendszerek.

Bennük az emberi elme

korlátait elfogadó alázata.

Szelíd kéznyújtás a másik felé.

 

1998

 

 

Végtelenek találkozása

 

Hol megérinti egymást

a belső és a külső végtelen,

anyaöllé görbül a tér.

Belőle eszmélkedem.

 

1998

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.