Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marci Kandúr hazatér

2009.01.03

Kép 

Miklya Zsolt

Marci Kandúr hazatér

verses mesedráma kilenc énekben

 

 

Vizi János grafikáival

Parakletos Könyvesház 1998

 

Első gyermekverskötetem. Szülőfalumban, Csorváson született, akkor még itt éltünk. Mónika találta ki a szüzséjét, dramatikus formában, ezt írtam át és tovább versbeszéddé, amelybe beleszövődtek saját életünk, s a falusi lét titkai, rejtett viszonyrendjei is. S mivel még tanítottam, óhatatlanul érződik a tanító szándék, ami nem tesz jót a szövegnek. De a szöveg jót tesz a tanításnak, így hát a Marci kandúrt sokan szeretik, gyerekek, felnőttek, azóta is.

 

Csorbakúton, ebben az alföldi kis faluban él Marci kandúr, egy hegyes bajszú, büszke léptű macskaúrfi, aki vagy ennivalóra vadászik, vagy a napsütésben heverészik. Ám egy napon, miután elcseni a kamrapolcon felejtett véreshurkát, telhetetlen macskagyomra új kalandra csábítja, s találkozik Csicsőrkével, a daloskedvű kismadárral. Mielőtt bekapná, meghallgatja a madár könyörgését, aki békességre, szeretetre hivatkozik. A hitetlenkedő Marci jót nevet ezen, s megígéri Csicsőrkének, hogy szabadon engedi, ha csak egy valakit tud mutatni, aki igazán szeret. Elindulnak hát kereső útjukra, s velük együtt bepillanthatunk a csorbakúti családok életébe, Burúkék, Talyigásék, Mezőfalviék és a többiek csorbán-szerető világába.

 

 

Részletek a Negyedik énekből: 

 

 

Csorbakúti kertek alján egy

keréknyom kanyarog, jobbról

kukoricaföldek, bennük sarjadó

sorok, balról krumpli, répa,

zöldség, gyümölcsfák közt

megbúvón, keréknyomban

fürge léptek,

   hogy mifélék,

   úgyis tudod, de azért

elárulom.

Csicsőrkének lábnyomában

Marci elmerengve lépked, azt se

tudja, merre járnak, míg az

istállóhoz érnek, csak az ócska

deszkabódé józanítja ki megint.

– Hát ez meg miféle ól itt,

hiszen mindjárt összedűl? – s

bekukkant egy repedésen,

   hogy megnézze, vajon ki

lakik belül.

Benn a házban,

mert mégiscsak házról van szó,

füsttől fekete falak,

egy-két rossz szék, konyhaasztal,

   konyhaszekrény,

benne csorba poharak.

Ám a falon néhány fénykép,

lám, a sötét háttér előtt,

különösen jól mutat.

A képeken versenylovak,

egyik száguld, mint a szél,

a másik egy akadályon

   ugrik éppen,

lovasával a nyergében,

szinte úszik, mégse fél.

Képek előtt az asztalon Kép

kipakolva füzet, könyvek,

fölébük egy csacsi görnyed,

s szorgalmasan bólogat:

Tizenegyből hét... egyenlő...

tizenegyből hét... az annyi...

annyi... mennyi... ugyanannyi,

mint hetet a tizenegyből...

az egyenlő... gyenlő... gyeplő...

Úgyis versenyló leszek! Ahogy vágtatnak a szélben,

ahogy ugranak serényen,

ahogy sörényük lobog!

Papa is az akart lenni,

versenyló nyomába menni,

most követ hord, s háborog.

De én úgyis megmutatom!

   Csak a fülem,

a két fülem hosszú nagyon,

biztosan zavarni fog.

Nem baj, akkor levágatom!

szól a csacsi, s görnyed újra,

mindhiába fújja-fújja,

hét, tizenegy egyremegy,

versenylovak és a számok,

kavarognak, mint az álmok,

   és fejében

úgyis menthetetlenek.

[…]

   

Egy talyiga,

deszkakordé

bukkan föl a fák mögül,

szürke szamár húzza lassan,Kép

   olyan lassan,

   mintha benne

mázsás kőrakomány lenne,

   pedig üres,

s üressége is teher most,

hogy az iga megfeszül.

Talyigás Ödön, a kordé 

egyszemélyű vontatója

fejét lógatva, fáradtan

lép a deszkaistállóba,

és lerogy egy konyhaszékre,

fiát észre sem veszi,

hosszan maga elé bámul,

   hallgat egyre,

   míg csendjéből

egy suttogás fölveri:

Úgyis versenyló leszek...

 

Mit csinálsz kicsi fiacskám,

mi jóról gondolkodol? –

kérdi magát összeszedve,

és a fia válaszol:

Papa, azon gondolkodtam,

hogyha versenyló vagyok,

nem zavar a hosszú fülem,

amíg gyorsan vágtatok?

Nézd csak, a versenylovaknak

mindnek kicsi a füle! –

mondja Győző álmodozva,

s apja elnéz, messzire.

Versenylovak… versenylovak…

hátukon sugár nyereg,

sörényüket szél kapdossa,

alattuk a föld remeg...

versenylovak... amint látom,

tényleg kicsi a fülük.

Nem baj papa, majd levágom,Kép

   levágatom,

hogyha végre megnövök.

Valóban, majd levágatod,

hogyha versenyló leszel...

szól Talyigás elmélázva,

majd hirtelen felfigyel.

 

És mi van az iskolában?

Történt-e ma valami?

Iskolában? hebeg Győző,

s nem meri kimondani.

Igen, ott, az iskolában

mondja apja makacsul,

bár már sejti, s úgyis tudja,

hogy fia rosszul tanul.

Hááát... az úgy volt... tudod papa,

hogy nem megy a számolás,

egyes lett a matek dogám,

sok hibám volt, nem vitás...

Egyest kaptál? Dolgozatra?

Mert nem megy a számolás?

Majd én kiverem belőled!

Ha nem tanulsz, csak igás

szamár leszel, nem versenyló!

Igááás! Igááás, nyavalyás!

Igás maradsz, mint az apád!

   Igááás! Igááás

   Talyigáááááás!

[…]

 

Kép

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.