Miklya Zsolt

EZÜSTSZÍN FONÁL

gyermekversek

Kállai Nagy Krisztina grafikáival

Parakletos Könyvesház, 2002

Lehetsz akár gyerek, akár felnőtt, vágyódhattál te is arra, vagy átélhetted már, milyen jó „Dúdolgatni halkan / símogatni szépen / ringatózni ölben / nyújtózkodni szélben / kuporogni hóban / melegedni télben / elterülni földön / Isten tenyerében.” Ilyen dúdolgató útra hív az Ezüstszín fonál verseivel, képeivel, együtt ringatózni, nyújtózkodni, növekedni Isten oltalma alatt.

Részletek a kötetből:

Mókusnyomon

Mókus Márton

fönn az ágon

libben, s máris

hét határon,

fahatáron

túl szalad fönn,

hol a lábnyom

hajló ágon,

és az álom,

mókus-álom

táncra kél egy

pókfonálon,

s amíg várom,

hogy felbukkan

újra, látom,

szinte látom,

ahogy libben

Mókus Márton,

s átsuhan egy

fénysugáron.

Őszi dal

Szél muzsikál, sok

fa levele zsong,

lenn az avarban

öt gyerek visong,

fenn a magosban

varjúraj kering,

öt kicsi lurkón

gyűrődik az ing.

Szél se zenél fák

levele körül,

benn a szobában

álomba merül

öt kicsi gyermek,

és a holdsugár

paplana súgja:

aluszik a nyár.

Hóutak

Hózene, hótánc, hóvigalom,

hókafakó jár hóutakon.

Hónyoma patkó-hósütemény

hóhabtejszínnel tetején.

            *

Kata húzta kutya,

kutya húzta szán,

szánkó húzta

két nyom között

kocog a cicám.

            *

Kicsi ember, kicsi szán

nekivág a hónak,

utánuk fut a kutyám

hókóstolgatónak.

Az egyszeri drótostót

Vót egyszer egy drótostót,

három napig bótos vót.

Mind eladta a zsemlyét,

krumplit, meg a cseresznyét.

És aki csak halat kért,

annak három kassal mért.

Negyednapra nem maradt

semmi sem a pult alatt.

A pócot is elvitték,

ebből lett a nyereség:

Bezárhatta a bótot,

s rakta tovább

kislábasra,

nagylábasra,

vasfazékra

a fótot.

Össze...

Összekoccan fiam feje

meg az enyém. Fáj a helye.

Fáj? No sebaj! Az a dolga.

Inkább fájjon, mint nem volna.

Összevillan fiam szeme

meg az enyém. Fő a feje.

Hogy miben fő? Nem tudhatom.

Fő, hogy szeméből láthatom.

Összerezdül fiam szive

meg az enyém. Bújik ide.

Bújócskázik? Vagy csak szeret?

Addig bújjék, amíg lehet.

Meme-nyaf

Meme fázik és nyafog:

– Már mekint petek fatyok.

Fáj a torkom és fülem,

micsinálnak nélkülem

asz oviban ma a natyok,

hotyha itthon maratok?

Ki tyótyítja meg az ele-

fánt ormányát, mikor tele

teljesen, mint asz enyém?

– Ne félj, Meme, van remény!

Nyeld le ezt a szirupot,

trombitálj egy jó nagyot

a zsebkendődbe, s indulás,

doktor néni majd megmondja,

leszel-e ma óvodás.

Vacsorarímek

Kapd be gyorsan a falatot,

és ne piszkáld a falat ott

lekváros kezeddel

Ne billegj, mert hátraesel!

Hidd el, hogy nem érdemes el-

terülni a földön

Fiam, megint hol a lábad?

Ha nem férsz el, legalább add

ide a sótartót

Gyere kicsim az ölembe,

falattal a tenyerem be-

fogja majd a szádat

Jól van, mondd el azt a viccet,

de ha fa lesz, akkor itt edd

szálkáival együtt

Nem baj anya, fő a tűrés,

Jézusnak sem volt könnyű és

megbocsátott mégis

Igen, tudom, ez az ára,

nem a saját szakállára

hullatta morzsáit

Tízparancs

Egy – Vagyok Istened.

Kettő – Nem vagyok hideg kő.

Három – Tiszteleted várom.

Négy – Templomomba mégy.

Öt – Szereteted köt.

Hat – Haragod apad.

Hét – Hűségesebb légy!

Nyolc – Inkább üres polc.

Kilenc – Hamisat nem üzensz.

Tíz – Más ökrén ne hízz!

Amit magadnak szeretnél,

tedd meg mással, úgy szeressél!

Ének a büszke Góliátról

Vasszekerekkel begurul a had,

élükön büszke Góliát halad,

vértje virít és fején a sisak

rézszinü tükrén dárdát vet a nap,

visszaverődnek mind a sugarak,

vasszekerekkel begurul a had.

Öt kicsi kővel pásztorfiu jő,

öklömnyi szívben rejlik az erő,

benne az Isten szeretete nő,

és ama hit, hogy parittyája Ő

tőle való, hát hol van az a kő,

öt kicsi kővel pásztorfiu jő.

Rézsisak ormán szikrázik a fény,

Góliát orrán virul a remény,

látva, előtte egy pásztorlegény,

s röppen és koppan a kő, a kőkemény,

Góliát bajnok büszke, nagy fején,

rézsisak ormán haldoklik a fény.

A teve és a lik

Doktor Törpe Tihamér

így okoskodik:

Ez a teve, ez a púpja,

ez pedig a lik.

Ha a púpot a tevéhez

hozzárendelem,

Púpos teve lesz belőle,

termetes elem.

Ámde hogy fog átaljutni

itt, a tű fokán,

mikor a tű tompa végén

lik lakik csupán?

Tevénél ez lehetetlen

– szólal meg a lik –,

ámde a tű tompa végén

oly titok lakik,

amit hiába kutatnak

bölcs professzorok,

mindhiába boncolgatnak

túdós doktorok,

gyermekszívvel értheted meg,

másképp nem lehet:

Istennél nincs lehetetlen,

mindent megtehet.

Ez a teve, ez a púpja,

előtte a lik,

ez a teve keskeny útja:

újjászületik.